Hírfolyam Hírfolyam

II. Betegbiztonsági Konferencia a WHO Világnapján

2020. szeptember 16-án immár második alkalommal rendeztünk konferenciát a WHO által meghirdetett Betegbiztonsági Világnap alkalmából. A Betegbiztonsági Tanszéki Csoport által szervezett esemény témája idén az “Ösztönző rendszer a betegbiztonságot támogató vezetői tevékenységek elismerésére” volt. A témakört a most futó kiemelt pályázati konstrukció, az EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 keretében a Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) közösen fejleszti. Az esemény – a járványügyi helyzetre való tekintettel – online formában valósult meg.

A konferencia megnyitójában Dr. Belicza Éva elmondta, hogy a WHO ezévi kiemelt témája a dolgozók biztonsága. A WHO által megfogalmazott kulcsüzenetek közül ismertette a célcsoportoknak szóló legfontosabb gondolatokat, valamint  a véleményezésre közzétett stratégiai célokat. A WHO kulcsüzenetei – magyar fordításban – honlapunkról teljes terjedelemben elérhetők.

Második programpontként Dr. Lám Judit ismertette az EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 pályázati konstrukcióban megvalósított általános betegbiztonsági fejlesztéseket. Elmondta, miért van nagy jelentősége a szervezeti kultúrának, és hogy a menedzsment mit tehet annak fejlesztése érdekében.

A folytatásban Dr. Pálosi Mihály, a NEAK Projektigazgatási és Adatszolgáltatási Főosztályának vezetője előadásában részletezte az egészségbiztosítás finanszírozási elveit és elemeit, a célokat és a megoldásra váró feladatokat. Ez utóbbiak közt említette az ellátás biztonságának növelését és az eredményes ellátás kiemelt díjazását, majd pedig beszámolt a célok elérése érdekében elindult együttműködés néhány eleméről.

Mihalicza Péter mutatta be a NÍVÓ fantázianevű, Beteg- és Dolgozói Biztonságot Támogató Vezetői Elismerési Programot. Ezt a rendszert a betegbiztonság fejlesztése érdekében dolgozták ki az EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 pályázat keretében. Ismertette többek közt a kialakítás módszertanát, a program érintett szereplőit, alapelveit, várható pénzügyi hatását.

A következő négy előadásban a program legfontosabb szakmai elemei kerültek bemutatásra abból a megközelítésből, hogy azok miért fontosak a betegbiztonság szempontjából és a vezetőknek mik a teendőik a teljesítés érdekében.

Dr. Lám Judit az intézményekben kialakítandó betegbiztonsági program legfontosabb üzeneteiről és hatásairól beszélt, valamint arról, hogy a kapcsolódó tevékenységeket hogyan kell bemutatni a programot majdan működtető szervezet számára.

Dr. Belicza Éva előadásában a betegbiztonsági tevékenységgel összefüggő operatív feladatokat ismertette. A betegbiztonsági csoport működésével/működtetésével, a szakmai munka elemzésével és értékelésével, valamint a nemkívánatos események jelentésével és elemzésével kapcsolatos gondolatokat osztott meg a hallgatósággal.

Az operatív teendők témáját folytatva Dr. Ézsi Robin – szintén a NEAK képviseletében – előadásában bemutatta az esetmenedzserrel, karszalagos azonosítással, vezetői helyszínbejárással, valamint a betegátadással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat, elvárásokat.

Dr. Safadi Heléna a jógyakorlatok és a betegbiztonság összefüggéseiről beszélt. Ismertette a jógyakorlatok lényegét, a projekt keretében bonyolított jógyakorlat képzések eredményeit. Felhívta a figyelmet a felsővezetés szerepvállalásának fontosságára, az ösztönzőrendszer szerepére a tényleges fejlődés elérése érdekében. Az előadás végén bemutatta a jógyakorlat témakörhöz kapcsolódó elvárásokat.

Az elhangzott előadásokban bemutatott feladatok megvalósításához számos jól használható eszköz érhető el a vezetők számára. Ezeket gyűjtötte össze és mutatta be Sinka Lászlóné Adamik Erika a betegbiztonsági program és a szakmai folyamatok fejlesztése vonatkozásában.  Ismertette a napokban elindult betegbiztonsági honlapot (www.betegbiztonsag.info), és a kórházi vezetők számára készített COVID-19 specifikus menedzsmenti ajánlásokat is.

A program zárásaként Dr. Belicza Éva összegezte a WHO legfontosabb üzeneteit, és bemutatta a WHO kiemelt akcióterveivel kapcsolatban a hazai megvalósítás aktuális helyzetét.

 

A WHO 2020. évi üzenete a Betegbiztonsági Világnap alkalmából az alábbi dokumentumban olvasható:

WHO betegbiztonsági kulcsüzenetek 2020

 

A konferencia publikus előadásai az alábbi linkeken érhetőek el:

A teljes konferencia videófelvétele egyben a következő linken tekinthető meg:

II. Betegbiztonsági Konferencia a WHO világnapján

NEVES jelentési rendszer

NEVES Egyesület

A következő eseményeink tervezett időpontjai:

  • NEVES Fórum 2025. január 30.

AKTÍVAN A BETEGBIZTONSÁGÉRT!

Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című, EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 jelű pályázati konstrukció betegbiztonsági alprojekt szakmai koncepciója és eredményei: Zárókiadvány

NEVES program

Előadás és jegyzet a kötelező szakmacsoportos továbbképzési tanfolyam támogatásához.
Tovább

GY.I.K. - a NEVES szoftverhez

Kapcsolódó oldalak

További információ

Lezárult az Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című projekt

EFOP-1.8.0.- VEKOP-17-2017-00001
További információért kattintson a képre

BELLA program

akkreditáció BELLA belső jelentési rendszer betegbevonás betegbiztonság betegesés betegátadás bevezetés bevezető decubitus EFOP elemzési módszerek Európai Unió fejlesztés gyógyszerelés gyógyszerelési hiba gyökérok elemzés infekciókontroll jelentési eredmények jelentési hajlandóság jelentési rendszer jógyakorlat jó gyakorlatok klinikai audit kockázatkezelés kockázatmenedzsment kommunikáció korlátok kézhigiéné MAP4E nemkívánatos esemény NEVES NEVES jelentési rendszer ok projekt protokoll SE-EMK standard standardfejlesztés standardok tanúsítás tűszúrás tűszúrásos sérülések WHO újraélesztés


Széchenyi 2020 info