Hírfolyam Hírfolyam

60. NEVES Betegbiztonsági Fórum

2023 április 27-én rendeztük meg a 60. NEVES Fórumot, „Minőségügyi vezetők helye és szerepe a szervezetben” címmel. Az előadásokat több éves tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező, az intézmények minőségügyi tevékenységét irányító, illetve annak működéséért felelős munkatársak tartották, a Fórum végén kerekasztal beszélgetés formájában folytatódott a téma megvitatása.

Belicza Éva a bevezető előadásában tájékoztatta a résztvevőket, hogy legközelebb június 8-án szervezünk Fórumot, és idén ősszel várható mg egy NEVES Fórum megrendezése. Emellett 2023. szeptember 11-12-én nyílik alkalom szakmai találkozásra, egy kétnapos konferencia keretében. Az egyik nap a WHO Betegbiztonsági Világnapja alkalmából kerül megrendezésre, és témája a beteg és a család bevonása („patient and family engagement”) lesz. A másik nap az IME Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia következő eseménye lesz. Hamarosan felhívást teszünk közzé előadások bejelentésére.

A NEVES jelentési rendszer új felületének fejlesztésével foglalkoznak a munkatársaink, a bemutatását egy NEVES Fórumon tervezzük, a rendszer újraindításáig a honlapról letölthető Excel táblákat javasoljuk a jelentések rögzítésére: https://info.nevesforum.hu/adatlapok/, ezek beemelhetők lesznek az új felületre.

További hasznos információkért kérjük látogassák meg az alábbi oldalakat:

Fontos tájékoztatásként hangzott még el, hogy az MBM képzés átalakul mesterképzéssé Egészségügyi Minőségügyi és Betegbiztonsági Menedzser (EMBM) néven. A korábban MBM képzést végzett hallgatók számára egy féléves különbözeti képzést indítunk 2024 februárjában.

Dr. Mikos Borbála, a Bethesda Gyermekkórház orvosigazgatója beszámolt róla, hogy kórházukban a MIR vezető a felsővezetés támogatását élvezi, minden vezetői értekezletre meghívást kap, ahol megtárgyalásra kerülnek a minőségügyi aktualitások, és rendszeresen tájékoztatás hangzik el az intézkedési folyamatok aktuális állásáról. Az egységekkel a kapcsolat folyamatos, részben élő, részben elektronikus úton zajlik, évente két alkalommal minőségügyi és betegbiztonsági házi továbbképzést tartanak. Nagy hangsúlyt helyeznek a csapatépítésre, munkaidőn kívüli közös élmények szerzésére.

Dr. Kovács Erika, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet stratégiai és minőségügyi igazgatója tájékoztatást adott a minőségügyi rendszerük kialakításának mérföldköveiről, és beszámolt a sikertörténetekről is. Az intézetben a minőségügy felsővezetői szinten megjelenik, közvetlen napi kapcsolat van a többi igazgatóval. Főorvosi, főnővéri értekezletek zajlanak, rendszeresek a kiscsoportos megbeszélések, teamek és bizottságok is működnek a különböző minőségügyi projektek megvalósításához.

Nagy Szilvia Annamária, a Doktor24 Medicina Zrt. minőségügyi, betegbiztonsági és ápolási menedzsere az országszerte 6 megyében jelen levő és 10 egészségközpontot működtető intézmény minőségügyi rendszerének kialakításáról számolt be. A minőségügyi menedzser közvetlenül az operatív igazgató alatt helyezkedik el a szervezet struktúrájában, az operatív igazgató vezetésével zajlanak a heti egyeztetések, a havi fekvőbeteg, járóbeteg, és Back Office értekezletek.

Varga Tünde Emese, a XVI. ker. KESZ ápolási igazgatója a szakrendelő speciális tevékenységi környezetében kialakított minőségügyi rendszer jellegzetességeiről beszélt. A minőségügyi vezető a felsővezetésben foglal helyet, minőségügyi és betegbiztonsági teamet irányít, különböző tematikus munkacsoportokban zajlik az operatív tervek elkészítése és megvalósítása.

A kerekasztal megbeszélés résztvevői (Dr. Kovács Erika, Nagy Szilvia Annamária, Varga Tünde Emese és Kacsó Melinda) a közönség hozzászólásaira, felvetéseire reagálva hasznos észrevételeket és tapasztalatokat osztottak meg a hallgatósággal.

A publikus előadások diái az alábbi linkeken érhetők el:

NEVES jelentési rendszer

NEVES Egyesület

A következő eseményeink tervezett időpontjai:

  • NEVES Fórum 2025. január 30.

AKTÍVAN A BETEGBIZTONSÁGÉRT!

Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című, EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 jelű pályázati konstrukció betegbiztonsági alprojekt szakmai koncepciója és eredményei: Zárókiadvány

NEVES program

Előadás és jegyzet a kötelező szakmacsoportos továbbképzési tanfolyam támogatásához.
Tovább

GY.I.K. - a NEVES szoftverhez

Kapcsolódó oldalak

További információ

Lezárult az Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című projekt

EFOP-1.8.0.- VEKOP-17-2017-00001
További információért kattintson a képre

BELLA program

akkreditáció BELLA belső jelentési rendszer betegbevonás betegbiztonság betegesés betegátadás bevezetés bevezető decubitus EFOP elemzési módszerek Európai Unió fejlesztés gyógyszerelés gyógyszerelési hiba gyökérok elemzés infekciókontroll jelentési eredmények jelentési hajlandóság jelentési rendszer jógyakorlat jó gyakorlatok klinikai audit kockázatkezelés kockázatmenedzsment kommunikáció korlátok kézhigiéné MAP4E nemkívánatos esemény NEVES NEVES jelentési rendszer ok projekt protokoll SE-EMK standard standardfejlesztés standardok tanúsítás tűszúrás tűszúrásos sérülések WHO újraélesztés


Széchenyi 2020 info