Hírfolyam Hírfolyam

62. NEVES betegbiztonsági Fórum

2023. november 9-én rendeztük meg a 62. NEVES Fórumot, amelynek témája a humánerőforrás és a betegbiztonság kapcsolata volt.

Az eseményen Dr. Belicza Éva, az EMK munkatársa köszöntötte a résztvevőket, kihangsúlyozva, hogy ez az első olyan rendezvény, amelyet teljes egészében a Minőségügyi és Betegbiztonsági Menedzser szakon végzett hallgatók szerveztek meg.

A Fórumot Molnár Beatrix, az Észak-budai Szent János Centrumkórház ápolási igazgatója nyitotta meg, köszönetet mondott Bódi Mariannak, a kórház minőségirányítási osztályvezetőjének a szervezésért.

Bódi Mariann a bevezető előadásában tájékoztatta a résztvevőket a programról, majd moderálta a rendezvényt.

Prof. Dr. Gazdag Gábor a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályának vezetője egy tragikus eset kapcsán mutatta meg, hogy mekkora jelentősége van a kórházi osztályok biztonságos működésében a dolgozók létszámának.

Gerencsér Beáta, egyetemi ápoló, előadásában bemutatta, hogy milyen mértékben uralkodhat el a káosz, ha nem megfelelő a humán erőforrás, és miként jelentkezhetnek problémák, ha különböző területekről érkező csapatok dolgoznak együtt elégtelen kommunikációs környezetben. A probléma okainak feltárása mellett részletesen bemutatta a megoldási lehetőségeket is.

Pót Csabáné, a János Kórház gyakorlati oktatója, “Jó gyakorlat lehet-e jó gyakorlat” című előadásában részletesen ismertette, hogy milyen eszközöket alkalmaznak a munkatársak megtartására és a munkaerőhiány pótlására. Kitért a szakdolgozóknak biztosított továbbképzésekre, a gyakorlati lehetőségek megteremtésére az egészségügyi szakképző iskolák tanulói és a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára. Bemutatta, hogy milyen képzési stratégiát dolgoztak ki a dolgozók motiválásával, megfelelő képzési helyszínek és korszerű eszközök biztosításával.

Dr. Dombrádi Viktor, az EMK munkatársa nemzetközi kitekintést adott a betegbiztonság és humánerőforrás helyzetéről. Az irodalomkutatás során arra kereste a választ, hogy milyen bizonyított intézkedések állnak rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik a betegbiztonság javítását akár szűkös erőforrások mellett is.

Németh Franciska okleveles ápoló, a Healing Communications alapítója előadásában azt elemezte, hogy milyen fontos az online marketing az ápolóhiány enyhítésében. Bemutatta, hogy hogyan lehet megfelelő formátumban, jó üzenettel kommunikálni a fiatal, Instagramot és TikTokot használó generációval.

Az előadásokat követő kerekasztal megbeszélést Dr. Cserháti Zoltán, az EMK munkatársa vezette, ahol alkalom nyílt az elhangzottak megvitatására és a felmerülő gondolatok megosztására azt illetően, hogy mit tehetünk a mindennapokban az átmeneti vagy tartós humánerőforrás-hiány kezelésére, milyen eszközök, lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyek a humánerőforrás-hiány ellenére is segítenek megőrizni a betegek ellátásának biztonságát.

Az előadások diái az alábbi linkeken érhetők el:

Prof. Dr. Gazdag Gábor: Az ápolói humánerőforrás jelentősége az akut pszichiátriai ellátásban

Gerencsér Beáta: Bábeli ambulancia

Pót Csabáné: Jógyakorlat lehet a jó gyakorlat

Dr. Dombrádi Viktor: Nemzetközi kitekintés – Betegbiztonság javítása szűkös humánerőforrások mellett

Németh Franciska: Miért nélkülözhetetlen az online marketing az ápolóhiány enyhítéséhez?

62. NEVES Fórum

 

NEVES jelentési rendszer

NEVES Egyesület

A következő eseményeink tervezett időpontjai:

NEVES Fórum

  • 2024. április 11.
  • 2024. június 13.

AKTÍVAN A BETEGBIZTONSÁGÉRT!

Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című, EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 jelű pályázati konstrukció betegbiztonsági alprojekt szakmai koncepciója és eredményei: Zárókiadvány

NEVES program

Előadás és jegyzet a kötelező szakmacsoportos továbbképzési tanfolyam támogatásához.
Tovább

GY.I.K. - a NEVES szoftverhez

Kapcsolódó oldalak

További információ

Lezárult az Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című projekt

EFOP-1.8.0.- VEKOP-17-2017-00001
További információért kattintson a képre

BELLA program


Széchenyi 2020 info