44. NEVES Betegbiztonsági fórum
Dr. Belicza Éva köszöntőjében bemutatta a nap programját, és az aktualitások ismertetése keretében felhívta a figyelmet az EFOP 1.8.0 Betegbiztonsági alprojektjének néhány jelenleg folyó tevékenységére valamint egyéb betegbiztonsághoz kapcsolódó hírekre.
Ezt követően a témakör bevezetéséhez a betegbiztonság oktatásának helyzetéről, kérdéseiről beszélt, és bemutatta a jelenleg elérhető képzési formákat. A bevezető előadás alapján elmondható, hogy kevés a hazai képzés, hatásuk nem ismert, és az egészségügyi dolgozók általános betegbiztonságra vonatkozó ismeretei alacsony szinten állnak. Így a Fórum célja volt körbejárni a részvevőkkel, hogy kinek, milyen betegbiztonsági tudásra, szemléletre van szüksége az egészségügyben ahhoz, hogy eredményes betegbiztonsági fejlesztések mehessenek végbe.
Ehhez példaként a Minőségügyi és Betegbiztonsági Menedzser szakirányú továbbképzési program első végzős évfolyamának meghívott hallgatói mutatták be betegbiztonsági témájú intézményi projektjeiket, kiemelve a projekt végrehajtásához használt eszközöket, ismereteket.
Elsőként Dr. Kresznovszki Miklós gyógyszerész „Az expediálás új irányvonala” című projektét mutatta be, melynek eredményeként a Szent Borbála Gyógyszertárban az expediálás folyamatát standardizálták minőségfejlesztési eszközök széleskörű alkalmazásával.
Szemán Éva „A tetanusz profilaxis helyes és egységes gyakorlatának kialakítása felnőtt járóbeteg szakellátást nyújtó sebészeten” című projektjének bemutatásával folytatta. A projekt célja volt a tetanusz profilaxis beadásának eldöntésére egységes elemeket tartalmazó munkautasítás és csekklista készítése, bevezetése és alkalmazása. A projekt tapasztalatainak megosztása során kiemelte, hogy a sikeres betegbiztonsági fejlesztésekhez szemléletmódváltás, szakmai és módszertani ismeretek valamint támogató vezetői és munkatársi közeg egyaránt szükséges.
Az előadások sorát Arapovicsné Dr. Kis Krisztina a „Műszakok közötti betegátadás protokoll kidolgozása és bevezetése a BIR-BIK krónikus osztályán” című projektjének bemutatása zárta. A projekt során nem csak az átadási protokoll került kidolgozásra, hanem egy medikai rendszerbe illesztett támogató felület is, továbbá sor került a protokoll alkalmazásának visszaellenőrzésére is.
A fórum hagyományosan a felmerült kérdések megvitatásával zárult, amit ezúttal egy inspiráló kerekasztal megbeszélés is színesített, melynek során a résztvevők is megosztották véleményüket a oktatási szükségletekről.
A Fórum előadásai az alábbi linkeken érhetőek el:
- Dr. Belicza Éva – 44. NEVES Fórum bevezető, A betegbiztonság oktatása
- Dr. Kresznovszki Miklós – Az expediálás új irányvonala
- Szemán Éva – A tetanusz profilaxis helyes és egységes gyakorlatának kialakítása felnőtt járóbeteg szakellátást nyújtó sebészeten
- Arapovicsné Dr. Kis Krisztina – Műszakok közötti betegátadás protokoll kidolgozása és bevezetése a BIR-BIK krónikus osztályán