Hírfolyam Hírfolyam

49. NEVES Betegbiztonsági Fórum

2019. április 11-én került megrendezésre a 49. NEVES Betegbiztonsági Fórum, mely ezúttal „A betegbiztonság fejlesztése a műtői kapacitások tervezésével: lehetőségek és korlátok” címet kapta.

Dr. Belicza Éva köszöntőjében ismertette a betegbiztonsági aktualitásokat és beszámolt az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 projekt keretében zajló jógyakorlat képzésekről. A közelgő események között előre vetítette a 2019. június 6-án megrendezésre kerülő 50. jubileumi NEVES Fórumot, valamint a WHO Betegbiztonsági Világnap alkalmából 2019. szeptember 17-én megrendezendő konferenciát is. Ezt követően a 49. Fórum témaköréhez kapcsolódóan bemutatta az elmaradt, tervezetett műtétek témájában a NEVES Jelentési rendszerbe beérkezett 202 adatlap elemzéséből származó legfontosabb következtetéseket.

Meghívott előadóink közül elsőként Dr. Szijártó Attila a Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinikájának igazgatóhelyettese világított rá előadásában a műtők teljesítményét és kihasználtságát befolyásoló tényezőkre. A szakirodalom alapján azonosított 13 fő terület közül 12 volt olyan, melyre intézményi fejlesztési javaslatokat tudtak kezdeményezni. A megkezdett fejlesztések hatására már most 40%-os javulást sikerült elérniük az elmaradt műtétek gyakoriságát illetően, és további bíztató eredmények várhatóak a tervezett beavatkozások következményeként.

Dr. Duray Gábor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának részlegvezető főorvosa a pacemaker műtő optimalizálásának lehetőségeiről beszélt. Előadásában kiemelte, hogy náluk a legfőbb problémát a műtéti időtartamok változékonysága jelenti, ugyanakkor a műtétre kerülő betegek egymást követő cseréjének gyorsításával, valamint a műtő indulásának és a betegek előkészítésének szorosabb szabályozásával elkerülhető a szükségtelen időveszteség, és a következményes túlórázás.

Babarczy Balázs a műtéti csekklisták használatának klinikai eredményességére vonatkozó bizonyítékokat mutatta be az Állami Egészségügyi Ellátó Központban készített szisztematikus szakirodalmi kutatásuk eredményeként. A kutatás fókuszában a sebészeti csekklisták halálozásra, műtéti komplikációkra, illetve a fertőzéses szövődményekre gyakorolt hatásának tudományos feltárása állt nagy betegszámú, sokféle műtététi típust tartalmazó metaanalízisek alapján. A kutatás eredményeként elmondható, hogy a mortalitás és a posztoperatív komplikációk esetében egyaránt statisztikailag és klinikailag is jelentős javulás várható a sebészeti csekklisták alkalmazásától.

Dr. Pálosi Mihály a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) Projektigazgatási és Adatszolgáltatási Főosztályának vezetője a várólista rendszereket valamint a várakozási idők csökkentésére irányuló kezdeményezések hátterét és eddigi eredményeit mutatta be. Kiemelte, hogy a legnagyobb probléma vélhetően az előjegyzések nem megfelelő kezeléséből fakadóan a tervezett és a tényleges várakozási idők eltérésében van. Amíg ezek az adatok nem különülnek el megfelelően, addig mindamellett, hogy a várólisták nem tükrözik a valóságot, a sorrendiség elve is sérülhet az ellátórendszerben. Ezért kezdeményezett a NEAK egy ellenőrzési eljárást, melynek célja az átlátható, pontos, naprakész nyilvántartás, a betegek megfelelő tájékoztatásának és tájékozódásának támogatása, az ellátáshoz való hozzáférés kiegyenlítése és a várakozási idő csökkentése. Kiemelte, hogy a szankcionálás nem célja, csupán eszköze a kitűzött célok elérésének.

Végezetül Dr. Tihanyi Mariann a Zala Megyei Szent Rafael Kórház minőségügyi orvosigazgató-helyettese, a NEVES Jelentési rendszerben szereplő elmaradt, tervezett műtétek jelentőlapjának egyik kidolgozója a műtői kapacitások tervezésének témakörében végrehajtott intézményi fejlesztéseiket mutatta be. Az elmúlt 15 évben a fejlesztéseket minden esetben többkörös adatgyűjtés előzte meg, majd az adatokból kirajzolódó okokra célzott intézkedéseket hajtottak végre. Hangsúlyozta, hogy mindamellett, hogy az elmaradó műtétek száma racionalizáltható, számos plusz úgynevezett „tartalék” műtét is beiktatható a rendszerbe, mely ellensúlyozza az elmaradó műtétekből fakadó hatékonyságvesztést. Ilyen esetekben azonban kiemelt figyelmet kell fordítani a „tartalék” betegek megfelelő felkészítésére és vezetésére.

A fórum hagyományosan a felmerült kérdések megvitatásával zárult.

A fórum előadásai az alábbi linken érhetőek el:

NEVES jelentési rendszer

NEVES Egyesület

A következő eseményeink tervezett időpontjai:

  • NEVES Fórum 2025. január 30.

AKTÍVAN A BETEGBIZTONSÁGÉRT!

Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című, EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 jelű pályázati konstrukció betegbiztonsági alprojekt szakmai koncepciója és eredményei: Zárókiadvány

NEVES program

Előadás és jegyzet a kötelező szakmacsoportos továbbképzési tanfolyam támogatásához.
Tovább

GY.I.K. - a NEVES szoftverhez

Kapcsolódó oldalak

További információ

Lezárult az Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című projekt

EFOP-1.8.0.- VEKOP-17-2017-00001
További információért kattintson a képre

BELLA program

akkreditáció BELLA belső jelentési rendszer betegbevonás betegbiztonság betegesés betegátadás bevezetés bevezető decubitus EFOP elemzési módszerek Európai Unió fejlesztés gyógyszerelés gyógyszerelési hiba gyökérok elemzés infekciókontroll jelentési eredmények jelentési hajlandóság jelentési rendszer jógyakorlat jó gyakorlatok klinikai audit kockázatkezelés kockázatmenedzsment kommunikáció korlátok kézhigiéné MAP4E nemkívánatos esemény NEVES NEVES jelentési rendszer ok projekt protokoll SE-EMK standard standardfejlesztés standardok tanúsítás tűszúrás tűszúrásos sérülések WHO újraélesztés


Széchenyi 2020 info