Hírfolyam Hírfolyam

39. NEVES Betegbiztonsági fórum

2017. április 6-án került megrendezésre a 39. NEVES Betegbiztonsági Fórum, melynek témája ezúttal a klasszikus biztonsági területek kapcsolata a betegbiztonsággal: a munka-, vagyon-, és környezetvédelem kérdései voltak az egészségügyi ellátás során.

Dr. Belicza Éva köszöntőjében felhívta a figyelmet a betegbiztonságot támogató pályázati konstrukciókra.

A bevezető előadásban Mészáros István, a Semmelweis Egyetem Biztonságtechnikai Igazgatóságának igazgatója kiemelte, hogy az ún. klasszikus biztonsági területek – munka-, tűz-, vagyon-, környezet- és polgári védelem – vonatkozásában a legnagyobb jelentősége a nem várt eseményekre való tudatos felkészülésnek van.

Ezt követően Nagy György, a Semmelweis Egyetem Biztonságtechnikai Igazgatóságának biztonságszervezési osztályvezetője a munkavédelem és betegbiztonság kapcsolódását mutatta be.

A munkavédelem során nem csak a munkavállaló védelméről, de a munkavégzés hatókörében tartózkodóknak és a szolgáltatást igénybe vevőknek a biztonságáról is gondoskodni kell, ami egészségügyi szolgáltatás esetén a betegeket és a látogatókat is jelenti, mely számos kérdést vet fel a terület jogi szabályozását illetően. Az előadást egy egészségügyi szolgáltatónál megtörtént munkabaleset tanulságainak megvitatása színesíttetette.

Mészáros István a kórházbiztonság vagyonvédelmi aspektusairól szóló előadásával folytatta.

Az ellátásban résztvevők közös érdeke a gyógyulás nyugodt körülményeinek biztosítása, ami magába foglalja a vagyon elleni cselekmények megelőzését, és a testi-lelki egészség sértetlenségének biztosítását is. A követhetetlen vagy nehezen követhető beteg- és látogatóforgalom jelentős vagyonvédelmi kockázatokkal jár az egészségügyi szolgáltatóknál. A hatékony beavatkozás és védelem érdekében a betegellátási és vagyonvédelmi folyamatokat egymáshoz kell illeszteni. Az előadás részletesen kitért a vagyonvédelmi alapelvekre, a házirend meghatározó szerepére és a kapcsolódó jogi szabályozás problémáira is.

Végezetül Simon Mátyás, a Semmelweis Egyetem Biztonságtechnikai Igazgatóságának környezetvédelmi osztályvezetője a környezetvédelem és a betegbiztonság kapcsolatát mutatta be.

A környezetvédelem az oktató, kutató és gyógyító tevékenység során keletkező nem veszélyes és veszélyes hulladékok gyűjtésén túl azok tárolására, szállítására és ártalmatlanítására is kiterjed. A szabálytalan hulladékgyűjtés, a nem megfelelő hulladékgyűjtők alkalmazása számos munkavállalói- és betegbiztonsági problémát vethetnek fel; éles-hegyes eszközök okozta balesetek, fertőzések, vegyi- és sugárbalesetek egyaránt előfordulhatnak, melyek megelőzésére számos megoldás áll az intézmények rendelkezésre.

A fórum hagyományosan a résztvevők tapasztalatcseréjével és a felmerült kérdések megvitatásával zárult.

A Fórum előadásai az alábbi linkeken érhetőek el:

Dr. Belicza Éva – Bevezető
Nagy György – Munkavédelem és betegbiztonság
Mészáros István – Vagyonvédelem – a kórházbiztonság vagyonvédelmi aspektusai
Simon Mátyás – Betegbiztonság és a környezetvédelem kapcsolata

NEVES jelentési rendszer

NEVES Egyesület

A következő eseményeink tervezett időpontjai:

  • NEVES Fórum 2025. január 30.

AKTÍVAN A BETEGBIZTONSÁGÉRT!

Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című, EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 jelű pályázati konstrukció betegbiztonsági alprojekt szakmai koncepciója és eredményei: Zárókiadvány

NEVES program

Előadás és jegyzet a kötelező szakmacsoportos továbbképzési tanfolyam támogatásához.
Tovább

GY.I.K. - a NEVES szoftverhez

Kapcsolódó oldalak

További információ

Lezárult az Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című projekt

EFOP-1.8.0.- VEKOP-17-2017-00001
További információért kattintson a képre

BELLA program

akkreditáció BELLA belső jelentési rendszer betegbevonás betegbiztonság betegesés betegátadás bevezetés bevezető decubitus EFOP elemzési módszerek Európai Unió fejlesztés gyógyszerelés gyógyszerelési hiba gyökérok elemzés infekciókontroll jelentési eredmények jelentési hajlandóság jelentési rendszer jógyakorlat jó gyakorlatok klinikai audit kockázatkezelés kockázatmenedzsment kommunikáció korlátok kézhigiéné MAP4E nemkívánatos esemény NEVES NEVES jelentési rendszer ok projekt protokoll SE-EMK standard standardfejlesztés standardok tanúsítás tűszúrás tűszúrásos sérülések WHO újraélesztés


Széchenyi 2020 info