Hírfolyam Hírfolyam

48. NEVES Betegbiztonsági fórum

2019. február 7-én került megrendezésre a 48. NEVES Betegbiztonsági Fórum, mely ezúttal az „Újraélesztés intézeti gyakorlatának újragondolása” címet kapta. Dr. Belicza Éva köszöntőjében ismertette a betegbiztonsági aktualitásokat, beszámolt az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 projekt keretében készített módszertani anyagok elfogadásáról, valamint az előkészítés alatt álló fejlesztésekről. A közelgő események között előre vetítette a 2019. március 6-i Infekciókontroll konferenciát és a 2019. június 9-én megrendezésre kerülő 50. jubileumi NEVES Fórumot.

A szakmai programot Dr. Safadi Heléna, az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 projekt Betegbiztonsági alprojektjének Jógyakorlatokért felelős munkacsoport vezetője nyitotta meg. Előadásában rávilágított mindazokra a szervezési kérdésekre, melyek egy egészségügyi intézményben végzett újraélesztés megkezdésétől a folyamat lezárásáig megoldást igényelnek abban az esetben is, ha az újraélesztésben érintett személyek szakmai ismeretei teljeskörűek és naprakészek.

Kozma Andrea a mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézetben kialakított riasztási és oktatási rendszert mutatta be megtörtént esetek tanulságain keresztül. Az előadás végén hangsúlyozta, hogy a rendszer bevezetésében fontos szerepet töltött be a vezetői elkötelezettség, a dolgozói elismerés és a jól működő minőségbiztosítási rendszer is.

Magyar-Berényi Annamária az Országos Kardiológiai Intézet újraélesztési gyakorlatát mutatta be. Az intézetnek célja volt az újraélesztési gyakorlatuk szisztematikus áttekintése, fejlesztése, ami magába foglalta a reanimáció sikerességét negatívan befolyásoló́ tényezők csökkentését, kiküszöbölését. Az előadó a siker hátterében kiemelte a csapatmunka fontosságát, az újraélesztéshez használatos eszközök, anyagok, műszerek felügyeletét, a posztresuscitációs ellátás megkezdését valamint a megfelelő indikátorok képzését, alakulásuk nyomon követését a fejlesztési irányok meghatározásához.

Dr. Szabadi Flóra a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat kardiológus főorvosa a reanimáció, a váratlan események és a sürgősségi ellátás folyamatos biztosításához szükséges ügyeleti rendszer működtetését mutatta be. Hangsúlyozta, hogy bár járóbeteg ellátó intézményekben jóval ritkábban történik újraélesztési esemény, de éppen ez jelenti a kihívást. Felkészültnek kell lenni arra, hogy egy adott pillanatban minden rendben működjön.

Végezetül a résztvevők az újraélesztés egy kevésbé ismert terültébe nyertek betekintést, amikor Dr. Berényi Anikó a Cerny Alapítvány újszülött újraélesztési jógyakorlatát ismertette, valamint az általuk kialakított belső oktatási rendszert mutatta be. Mivel az újszülött újraélesztés sikerességében is kulcsfontosságú szerepe van az ellátó csapat összehangolt munkájának, ezért képzéseik során hangsúlyos szerepet töltenek be azok a szituációs gyakorlatok, melyek keretében a résztvevők fejleszthetik a csapattagok együttműködésének hatékonyságát.

A fórum hagyományosan a felmerült kérdések megvitatásával zárult.
A fórum előadásai az alábbi linken érhetőek el:

NEVES jelentési rendszer

NEVES Egyesület

A következő eseményeink tervezett időpontjai:

NEVES Fórum

  • 2024. április 11.
  • 2024. június 13.

Konferencia a WHO Betegbiztonsági Világnapján

  • 2024. szeptember 17. (kedd)

AKTÍVAN A BETEGBIZTONSÁGÉRT!

Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című, EFOP 1.8.0 – VEKOP 17 jelű pályázati konstrukció betegbiztonsági alprojekt szakmai koncepciója és eredményei: Zárókiadvány

NEVES program

Előadás és jegyzet a kötelező szakmacsoportos továbbképzési tanfolyam támogatásához.
Tovább

GY.I.K. - a NEVES szoftverhez

Kapcsolódó oldalak

További információ

Lezárult az Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című projekt

EFOP-1.8.0.- VEKOP-17-2017-00001
További információért kattintson a képre

BELLA program


Széchenyi 2020 info